Kártérítés, baleset, rokkantság

Lassan elérkezik a pillanat, hogy a 3,5 éve történteket végre végleg lezárhatom.

Még év elején írt a biztosító, hogy küldjek nekik képeket a kezemről, valamint egy rövid leírást arról, hogy milyen maradandó károsodásokra sikerült szert tennem. Fényképeztem, írtam, majd jelezték, hogy találkoznom kell a kezelőorvosommal, aki megcsinálja az állapotfelmérést, megállapít egy rokkantsági* %-ot és majd az alapján (valamint a képek alapján) megkapom a kártérítést.

Annyit sikerült megtudnom a korháztól, hogy 100 fős a várólista és valamikor idén télen kerülök sorra. A napokban kaptam egy levelet, amiben behívtak röntgenre. Nem egészen tudom, hogy miért, mert az talán a legkevésbé márvadó ebben a tekintetben, lehet csak a rutin része. Október 6-án kell bemennem, szóltam a főnökömnek, mondta, hogy aznapra kapom a fizetésemet, mert az jár. Meglepő volt, mert a korábbi műtéteimre betegszabit vettem ki. Ez lehet csak egy kis kommunikációs probléma, nem nagy dolog.

Úgyhogy megint egy lépéssel közelebb a vége.

Az összegre, a majdan megállapításra kerülő %-ra még csak tippelni sem tudok.

Azt sem tudom, hogy ha mondjuk megállapítja az orvos, hogy akkor ez most 5%-os egészségkárosodás (hasamra ütöttem), az a gyakorlatban mit jelent.

Ha őszinte akarok lenni, azon kívül, hogy nem annyira szép a kezem, nem leszek zongoraművész, sem világhírű boxoló, nem akadályoz igazán semmiben a sérülés. Van persze, ami nehezebb kicsit, van, ami kényelmetlen, de nagyon kevés kivételtől eltekintve csak azt nem tudom megoldani, amit nem is akarok. Innen nézve tulajdonképpen miért is kellene mozgássérültnek lennem?

*)

A félreértések elkerülése végett, igazából nem tudom, hogy esetemben mi a megfelelő meghatázorás. Fogyatékos? Rokkant? Mozgássérült?

Minden ezzel kapcsolatos szövegben medicinsk invaliditet szerepel, ami a szótár szerint orvosi fogyatékosság.

Mindegy is, csak nem akarok nem megfelelő szót használni.

Egy kis sport

Nagyon régen nem mozogtam már. :(

Mondhatnám, hogy nem volt rá idő, de... igazából energiám (kedvem) nem volt hozzá. Néha néha tornáztam kicsit, felülések, fekvőtámasz, ilyesmik, de most újból elkezdtem konditerembe járni.

Ezúttal a céges termet használom, mert itt van helyben, ami nem hátrány, különösen, hogy megint 2 percre lakom a munkahelyemtől.

Sajnos a hosszú kihagyás miatt nagyjából előről kellett kezdenem, átmozgatással, hogy ne erőltessem túl magam. Pár hét és lehet rendesen csinálni. Mikor végzek, beülök kicsit a szaunába, ott nyújtok, nagyon jólesik, főleg, mert reggelente 4 fok van már csak.

A másik, számomra jó hír, hogy még mindig 74kg körül vagyok, több, mint egy évvel a diéta befejezése után is. Ezt mindenképpen sikernek könyvelem el, még úgy is, hogy közben azért volt egy kis jojózás is (pár kg, nem sok).

Meglátjuk, hogy meddig tart a lelkesedés :)

Költözés - újra Bettnában

Mostanában nagyon elmaradoztak a posztok, de azért történt ez-az, úgyhogy újra billentyűzetet ragadok.

A blog Facebook oldalán közzétettem néhány fényképet, most írok bővebben is a "beázásról" és az azt követő költözésről.

Még augusztus elején történt, hogy egy nap, mikor hazamentem, úszott az egész konyha. De nem esővízben, hanem szennyvízben.

Feltakarítottam, írtam a gondnoknak, hogy van egy kis probléma, jó lenne, ha megnézné valaki. Azt ígérte, hogy jönni fognak a szerelők, de nem jöttek.

Másnap csak a mosogatóban állt a víz.

Harmadnap megint az egész konyhában...

Nem tudtam eddig mi hiányzik az életemből, de most végre rájöttem erre is: 3 órán át mosni fel a csatornából feltörő szennyvizet munka után.

Ismét írtam a gondonknak. Azt mondta, mostmár tényleg jönnek, bemehetnek-e a lakásba a "tolvajkulccsal"? Persze, menjenek csak.

Aztán újra állt a víz... és újra és újra.

Közben kitakarítottam a lefolyót, de semmit sem segített. A probléma nem a lakásban volt, hanem valahol mélyebben és amikor a felettem lévő emeleteken mosogattak vagy zuhanyoztak, akkor a víz nem a csatornába ment, hanem a konyhámba.

Volt olyan azon a hétvégén, hogy kétszer kellett felmosni mindent, a padló felázott, a konyhapult alatti fiókban tönkrement az összes gyógyszer, úsztak a fiókokban az evőeszközök és az egész lakásban csatornaszag terjengett.

Kínomban már képeket is küldtem a gondnoknak és a cégnek is, akiktől bérelem a lakást, mert ez kezdett már nem annyira szórakoztató lenni. De még mindig nem történt semmi.

Végül egy vasránap megint írtem nekik, hogy a lakás lakhatatlan, elköltözöm. Semmi válasz.

Úgyhogy elköltöztem, újra Bettnában lakom, most Antival, de ő hamarosan költözik tovább én pedig maradok itt egy darabig.

Pár kép, "kedvcsinálónak", vacsora előtt:

Hagyatéki tárgyalás és a perek

Ez egy lassan négy éve húzódó történet, de most úgy néz ki, hogy hamarosan vége lesz... végre!

Nem tudom, hogy korábban mennyit írtam erről, most összefoglalom nagyjából a történteket.

Első fokon pert vesztettünk apámmal szemben. Ezzel nem is lett volna különösebb probléma (leszámítva a nyilvánvalót). Ezek után az ügyvédünk, önkényesen beadta a fellebbezést a megkérdezésünk nélkül, majd a fellebbezési határidőt követő napon jelezte nekem (és csak nekem, nővéreméknek nem, pedig mindkettőnket képviselt), hogy utólagos engedelmünkkel azt tette, amit, mondván, szerinte, kétséget kizáróan a javunkra dönt majd a másodfokú bíróság.

Másodfokon decemberre tűztek ki egy tárgyalást. Én aznap délután vagy másnap (már nem emlékszem) megkerestem az ügyvédünket, hogy számoljon már be a történtekről. Teljesen közönyösön azt választolta, hogy elfelejtett elmenni a tárgyalásra... no comment

Valamikor februárban megkaptuk a másodfokú ítéletet, azt is elveszítettük. Nyilván, az ügyvéd képviselete nélkül ez így mindentől függetlenül teljesen érthető is.

Nem sokkal később bepanaszoltam az ügyvédet a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, hangsúlyozva a levél végén, hogy "tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset".

Azóta válaszoltak is a kamarától, a vizsgálatot megkezdték, az eredményről értesítenek. Ha megkapom a választ, mindenképpen közzéteszem.

A hagyatéki tárgyalás időpontját is kitűzték időközben, június 11-én lesz. Mindenképpen elmegyek rá, elvileg ott le is zárul majd minden és végre továbbléphetünk. Az ott történtekről és a ház sorsáról is beszámolok majd később.

Történnek azért dolgok, lassan ugyan, de minden halad szépen, a maga útján.

Újra egyedül a lakásban

Még februárban felhívott Feri, akinek a beküldött posztját nemrég olvashattátok a kiköltözéssel és új élet kezdésével kapcsolatos élményeiről (aki még nem olvasta volna, itt megtalálja a bejegyzést).

Mondta, hogy a cégnél, ahol most dolgozik, sok a munka és sofőrt keresnek, érdekel-e engem. Mondtam, hogy nem, mert biztos munkám van (30 évesen is lehetek még naív, úgy tűnik :) ), de megkérdezem Zsoltit, mert neki csak határozott idejű szerződése van és egy biztosabb munka, fastjobb-bal azért mégis ígéretesebb jövőképet festhet.

Még aznap, munkából hazafelé szóltam Zsoltinak, ő felhívta Ferit, megbeszéltek egy próbanapot a következő hétfőre. Találkozott a főnökkel, ott maradt egy hétre, aminek az lett a vége, hogy ma már Stockholmban dolgozik és lakik, megkapta a fastjobb-ot, nagyon szereti amit csinál.

Meg fogom kérni őt is, hogy írjon pár sort az élményeiről és tapasztalatairól, hadd színesedjen a blog :)

Egyébként nagyon tetszik a dologban az, hogy anno segítettem Ferinek, ő pedig most valaki másnak tudott segíteni. Ha később Zsolti is tudna, akkor már egész szép láncot sikerülne alkotnunk :)

Az már egy másik kérdés, hogy Zsolti elköltözésével újra egyedül nézek szembe a négy fallal, de igazából mostanra megszoktam már, nincsen ebben semmi különleges, bár hétvégente (már amikor nem utazom Magyarországra, ami tavasszal kb. minden második héten megtörtént ;) ) elég unalmas, viszont mindig van mit csinálni a lakásban.

"Minden egyre jobb, napról napra egyre jobb!"

- e heti játékunk: melyik filmből van az idézet? :)

Elbocsátások

Jó régen nem született már bejegyzés... egyrészt nem történt túl sok minden, a semmiről pedig nehéz lenne mit írni, de most megpróbálok összeszedni pár dolgot. Az első ilyen a munkával lesz kapcsolatos.

Talán még emlékeztek arra, hogy februárban elég sokat túlórázhattam, rengeteg volt a munka. Egy akkori értekezleten azt mondta az ügyvezető, hogy erre a félévre 2 millió korona nyereséget terveznek, sok a megrendelés, mindenki boldog. Dolgoztunk is sokan hétvégente, mert sosem árt egy kis plusz pénz.

Közben Zsoltinak is meg akarták hosszabbítani a szerződését 3 hónappal, amiből később semmi sem lett, de erről majd egy másik bejegyzésben írok hosszabban...

A lényeg, hogy a tél végi - tavasz eleji hurráoptimizmus odáig jutott, hogy múlt hét kedden bejelentették, a kevés munka miatt elküldenek 4 embert a gépműhelyből... mindenki megdöbbent, bár kézzel foghatóan kevesebb volt a munka áprilisban és egy nagyobb megrendelést is vissza kellett adnia a cégnek, mert nem sikerült tartani az időt a darabokkal. Ez is egy érdekes történet, mert rengeteg szerszámot, tartót vettek hozzá, nagyon sok gépidő állt benne és nem igazán hiszem el, hogy az üzletkötők vagy a tervezés/szervezés nem látta korábban, hogy ebből gond lesz. 

A lényeg, hogy kedden mindenki elkezdett sakkozni, hogy akkor ki lesz az a négy, akinek mennie kell. Csütörtökre ígérték az egyeztetést a szakszervezettel, meg is született a döntés. Végül két embert küldtek el. Volt két srác, akik úgy egy hónapja már felmondtak (mindketten nagyon messziről jártak be), nem tudom, hogy ezt beleszámolták-e a 4 főbe és így lett 2+2 vagy a szakszervezet érte el, hogy csak kettőnek kelljen új munkát keresnie.

Én egyelőre még maradtam, meglátjuk, hogy lesz-e fellendülés vagy további fejek is hullanak majd...

A két srác 2-3 hónap felmondási időt kapott, ez alatt már nem kell dolgozniuk, de a fizetésüket megkapják. Egyikük mondta, hogy lenne egy lehetősége, de kellene hozzá targoncás jogosítvány. Erre a tulaj azt mondta, hogy megbeszéli az ügyvezetővel, hogy kifizessék neki a tanfolyamot. Szerintem nagyon korrekt, meglátjuk, hogy valóban így lesz-e.

Szerencse, vagy pozitív hozzáállás?

A mai bejegyzést nem én írtam, hanem egy barátom, aki annakidején olvasta a blogot, megtetszett neki Svédország, elkezdtünk levelezni és végül sikerült is neki (és a barátnőjének) kiköltözni és új életet kezdeni.

Az egész, 2013 októberében kezdődött, mikor Svédország mellett voksoltunk, mint célország. Sok országot latolgattunk, de volt egy különös megérzésünk északkal kapcsolatban. Valami azt súgta, ide kell jönnünk. Olvasgattunk fórumokat, de akadt olyan, ahol hamar elvették a kedvünket az egésztől, hiszen ismeretség nélkül egyenlő a lehetetlennel. EU ide, szabad munkavállalás oda. Ugyanis lakáshiány van Stockholmban. Ez már nem sok jóval bíztatott, aztán még ott a personnummer  (személyi szám), ami nélkül itt semmit sem tehetsz. Anélkül nem lehet munkát kapni egykönnyen (amiből szintén hiány van), bankszámlát sem lehet nyitni és még nyelvtanfolyamra se járhatsz, amit a bevándorlóknak szerveznek. 

Gondolkoztunk más országon, de egyiknél sem éreztük, hogy szívesen mennénk, főleg hogy már el is kezdtem tanulni svédül. Abban maradtunk, hogy aki nem mer, az nem nyer! Fejest ugrunk és meglátjuk! Gőzerővel ment a szervezkedés. Svédországban mindenki beszél angolul, de az kevés a munkavállaláshoz. Elvárják és tulajdonképpen illik is megtanulni svédül, ha itt szeretne kezdeni valamit az ember. Teltek a hónapok és elkezdődött az albérletkeresés, valamint autó szerzés, hiszen a két cukiság miatt (van két nyuszink) nem jöhettünk repülővel. Egy kedves kolléga által sikerült autóhoz jutnunk, mert neki volt egy, ami éppen nem kellett. Mintha csak így lett volna megírva. Hitetetlen, de igaz.  Albérlet téren küldözgetteünk pár mondatot magunkról e-mailban és sikerült egy szobát kapnunk, ami ismét szerencse. A plusz ráadás, hogy erdélyi magyar, korunkbeli fiatalok válaszoltak. Megfelelő áron, megfelelő környezet és lakótársak.

Oké, kocsi és lakás van. elérkezett az idő, hogy elinduljunk. Nehéz de végülis jó utunk volt.  Megérkezésünket követően lázas munkakeresésbe kezdtünk. Nyár lévén sehol semmi eredmény. A lakosság fele nyaral, a cégek leállnak, vagy félgőzzel mennek… Ezzel igazából tisztában voltunk már otthon is, de Szilvi gyakorlata miatt muszáj voltunk ilyen korán kijönni. Kezdett eluralkodni rajtunk 1-2 hét után a kétségbeesés, hiszen a pénz fogyóban, ismeretség nincs, munka szintúgy. Szilvi elkezdte a gyakorlatot Isabellnél, aki egy nagyon aranyos lány. Beadtam az önéletrajzom a környéken levő cégekhez is. Lakótárson keresztül megismerkedtem egy nyugdíjas házaspárral, akik szinte azonnal a szárnyaik alá vettek. Segítettek az adóhivatalnál iratokat intézni, nyelvet tanulni stb, ezért nagyon hálás vagyok nekik.

3-4 hétre kiérkezésünktől jött egy mail, hogy menjek be az egyik közeli céghez. Másnap bementem, és kiderült, a tulaj magyar. Náluk éppen nem volt plusz munka, de a svédül megírt önéletrajzom meggyőzte, hogy dolgozni akarok, így azt mondta, megpróbál segíteni. Sok, régen kint élő magyar, sok más magyarnak segített már és sokszor meg is égették a kezüket sajnos… Csodával egyenlő, hogy rám még mindig szánnak energiát. Nem telt el talán egy hét sem mikor hívott a cégtulaj ahol voltam interjún, hogy van egy svéd bádogos, akinek kellene ember „gyakorlatra”. Természetesen azonnal igent mondtam. Szilvinek is akkor indult Ann-Sofie Backnél a három hónapos gyakorlata, amit még szintén otthonról intézett. Ez volt ugyanis az első lépcső a divattervező diplomájához, szakmai gyakorlat. Ja ha még nem írtam volna, azért jöttünk ki, mert már évekkel ezelőtt elhatároztuk, ha végez az iskolájával Szilvi, akkor külföldre megyünk. Ann-Sofie Back egy nemzetközileg elismert tervező így mindenképp hasznosak az ott szerzett tapasztalatok. Az én gyakorlatom véget ért október közepén, így ismét kilátástalanság kezdődött. Egy jó hír ismét jutott viszont. Az idős párnak (akik kinézetre nem tűnnek ám öregnek) van egy külön bejáratú lakása a házban.  Az eddigi bérlő kapott egy munkalehetőséget a város másik végén egy lakással, így ez megüresedett. Mondanom sem kell, kaptunk az alkalmon, hiszen ki ne szeretne saját albiban élni, lakótársak helyett.

Hazautaztunk egy hétre, hogy visszaadjuk a kocsit október végén. Vissza pedig repültünk, ami az első alkalom volt mindkettőnknek.  (Jó, tudom, le vagyunk maradva, de hát na. :P )

A nyuszibébik, mit csináltak addig? Nagyon jó óvóbácsiuk volt Barna és Zsolti személyében, amit ezúton még egyszer meg szeretnénk köszönni!! Nagyon hálásak vagyunk!

Nagyon szívesen - a szerk. ;)

Újra önéletrajz átnézés, küldözgetés és ismerősöknek ismerősöknél kérdezősködés, mert valljuk be manapság protekció nélkül… A főbérlőnk egyik barátja nagyon korrektül visszaszólt, hogy sajnos nincs most hely. DE! Két nappal később újra jelentkezett, hogy másnap be kellene menni interjúra, mert az egyik srác felmondott időközben. (véletlen egybeesés?) Nagyon izgatottak lettünk. Bementem és már másnap kezdhettem az 5 napos próbaidőt. Sofőr munkáról van szó, éttermeknek alapanyagokat szállítunk egész Stockholmban és környékén. Azóta eltelt egy hónap és borzalmasan rendes mindenki a cégnél, humánusak, befogadtak és szeretem a munkát is. Végre megnyugodhadtunk, de talán még most sem hisszük el, hogy igaz.  A kapott szerződéssel, ami határozatlan, a skatteverketben már be is nyújtottam a személyszám igényemet. Izgatottam várom a postát amre nem is kellett olyan sokar várni, hiszen nyolc munkanapon belül megjött a papír a személyiszámommal! :)

A poszt kérdése, mint cím: szerencse, vagy pozitív hozzáállás? Én úgy érzem, hogy a hozzáállás. Kérdezték otthon tőlem mielőtt kijöttünk, hogy mi lesz, ha nem jön össze semmi. Azt válaszoltam, hogy ha erre gondolnék, akkor el sem indulok, hisz felesleges lenne. Csak a jót látom magam előtt és teszek is érte persze, mert akkor azt fogom bevonzani.

Mindenki a maga sorsának a kovácsa. Ha valamit szeretnél véghezvinni és jóérzés tölt el közben, akkor ne add fel, tedd, amit kell! Nem akarok nagy okosságok megmondója lenni, ez csak a véleményem és tapasztalatom, amit egyre többen kezdenek felfedezni rajtam kívül is.

Körülbelül fél éve vagyunk kint, ami tudom, nagyon kevés, és most kezdődik el még csak igazán, de valami azt súgja, most már csak jobb lehet és a legnehezebbjén túl vagyunk :)

Még mindig itt vagyok :)

Mostanában nem írtam új bejegyzést... ennek a legfőbb oka, hogy nem nagyon volt miről, illetve amiről lett volna, arról nem akartam még :)

Minden rendben van, jól vagyok, dolgozgatok (mostanában tudok újra túlórázni), folytatom a diétát, de csak óvatosan.

Konditeremben sajnos régen jártam, mostanában otthon tornázok.

A hosszú hétvégén (itt ugye 4 napos a húsvét) igyekszem pótolni az elmaradást a blogon. Tartozom még egy angliai és egy őszi múzeumlátogatás beszámolójával... és még egy-két dologgal :)

Túl egy pörgős héten

Lassan másfél éve túlóráztam utoljára. Azóta viszonylag kevés munka volt a gépemre, de azért szerencsére mindig volt mit csinálni.

Most viszont bepótolhattam az "elmaradást". Múlt szombaton dolgozhattam, aztán egész héten 12 óráztam. A hét végére picit több, mint 20 órányi túlórát gyűjtöttem össze és még nincs vege.

Jövőhéten szerintem hasonló lesz a menetrend, hétköznap 12-13 órák, hétvégén csak 8. Jól fog esni ez a kis fizetéskiegészítés. :)

A munkahelyemen egyébként minden rendben, van munka, van dolgom. Még mindig be-be hívnak az irodába, ha GibbsCAMezni kell.

Jól elvagyok, az élet minden területén pozitív változást tapasztaltam... ;)

Ötleteket szeretnék

Egy szokatlan blogbejegtzés lesz a mai. Ötleteket szeretnék kérni a nagymértékű fogyás után visszamaradt lógó bőr "megszűntetésére".

Egyelőre ott tartok, hogy újból nekiállok egy testzsír-százalék csökkentő diétának, sok fehérjével, zöldséggel és minimális szénhidráttal. Folytatom a konditerembe járást, hogy a nehézkesen növesztett minimális izomzatom ne essen áldozatául a diétának. Mellette szeretnék aerob edzéseket is végezni (mint tavaly volt a power walking a tó körül, illetve megpróbálom az evezést is a teremben). Ezzel párhuzamosan hasizomerősítő gyakorlatok lesznek minden mennyiségben, hogy mire a zsírpárna eltűnik és egy kis csoda segítségével a bőröm sem fog lógni, legyen minek látszódnia is.

Jelen pillanatban folyékony kollagénnel indul a napom, hátha sikerül vele kicsit rugalmasabbá tenni a bőrt, ezáltal visszahúzódásra kényszeríteni...

A kérdésem pedig az lenne, hogy mivel tudnám még hatékonyabbá tenni a folyamatot? Minden megoldás / tipp / trükk érdekelne!

Legvégső eset lehet a hasplasztika, mert nem is kimondottan olcsó (csak maga a műtét vagy 600.000 forint, nem beszelve a munkaból való kiesésről, repülőjegyekről stb), kell jópár hét, mire újra normális életet élhetek...

Tudom, hogy meghízni sem egy pillabat műve volt, ahogy lefogyni sem és most a regenerálódás sem... de azért... ha már ennyi energiát öltem bele, szeretnék "gyorsan" megszabadulni a csüngőhasú malac szerepkörtől is :)

Előre is köszönöm!

150.000

2011. május végén kezdtem el írni a blogot, amikor kiköltöztem Svédországba. Azóta számomra felfoghatatlan mennyiségű élménnyel gazdagodtam. Ez részben nyilvánvalóan az itt eltöltött időnek köszönhető, hiszen mégis csak új életet kezdtem egy idegen országban, idegen kulturában. Milliónyi szép emléket köszönhetek Svédországnak, a helyi embereknek és természetesen a hozzám hasonló bevándorlóknak is.

De nem csak Svédországnak köszönhetem az új élményeket. A blog indulása óta eltelt idő alatt többször fordut velem 180 fokot a világ és jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy merre is van az előre. Talán nem is kell.

2014. március elején lépte át a blog a 100.000 oldalletöltést. Mindössze 2,5 év kellett hozzá. Azóta eltelt újabb 10 hónap és már a 150.000. oldalletöltésnél járunk. Éz éves szinten 60.000-t jelent. Sosem gondoltam volna, hogy az eredetileg a családomnak íródott blog ekkora olvasottságra fog majd szert tenni. Nem tudom minek köszönhető, de nagyon örülök neki.

A Facebook oldala a blognak is szépen alakul, bár mostnában azt is hanyagoltam, sajnos. Már 70 like fölött jár, pedig csak alig 2.5 hónapja létezik. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

Köszönöm, hogy mindeddig kitartottatok!

Betegség

Villámbejegyzés lesz a mai... mostanában megint nem sokat foglalkozom a bloggal, de azért itt vagyok még mindig.

Sokan lettek betegek a munkahelyemen és úgy hallottam, hogy máshol is. Én is az ágyat nyomom ma, de bízom benne, hogy csak egy kis megfázás és nem komolyabb. Igazság szerint minden évben van pár ilyen nap, eddig jellemzően ősszal volt, most kicsit csúszott és tél közepe lett belőle.

Az eddig jól bevált tea - leves - fájdalomcsillapító - vitaminkúra - Strepsils kombinációval próbálkozom és reményeim szerint hétfőre teljesen rendbe fogok jönni.

Jobb egészséget nektek!

Életmódváltás, egy év távlatából

Világéletemben túlsúlyos voltam, a középiskolában volt időszak, amikor a 105kg-t is sikerült elérnem. Semmi mozgás, cukrozott üdítők, tészta minden mennyiségben és persze az édességek. Nem néztem ki jól, de talán a "futottak még" kategóriába sem fértem volna bele.

Nagyjából egy éve döntöttem el, hogy a korábbi sikertelen fogyókúrák után megpróbálkozom az életmódváltással. Ebben több barátom és egy kollégám is segített, de nagyon sokat köszönhetek a www.body.builder.hu oldalnak is.

Írtam korábban egy hosszabb összefoglalót arról, hogy mit és hogyan követtem el ez alatt a nagyjából 6-7 hónap alatt, ezért erről most már nem írnék.

A lényeg az, hogy egy év elteltével ott tartunk, hogy stabilan tartom a 72kg-s súlyt, járok konditerembe, hogy azért ki is nézzek valahogyan és egészen jól érzem magam a bőrömben. Egyetlen "kis" szépséghiba van, a hasamon lévő bőr alól rendesen kifogytam a zsírt és ezért kicsit lóg. Nem olyan nagyon vészes, de a széptől is eléggé messze van.

A terv a jövőre nézve pedig az, hogy folytatom a konditerembe járást (az utóbbi időben sajnos elmaradt), a bőrömmel megpróbálok valamit kezdeni. Vettem kollagént, reggelente 25ml-t kell inni, az elvileg segíteni fog valamit + bízom az időben is, hogy magától visszahúzódik. Ha semmi sem segít, akkor marad a szike, ami nem olcsó mulatság, de az elfogadható külsőnek, mint mindennek, sajnos ára van.

Itt tartok most. Remélem egy év múlva már szolgálhatok igazán jó hírekkel is, bár, ha szabad kicsit vállon veregetnem magam, akkor már ez is szép eredmény. De milyen az ember? A stabilan közel -20kg sem elég jó...

Kapcsolódó bejegyzések, ha valaki most csatlakozott volna a blog olvasói közé és lemaradt az előzményekről:

http://fettfagel.blogspot.se/2014/03/fogyokura-es-eletmodvaltas.html

http://fettfagel.blogspot.se/2014/04/fogyokura-felidoben.html

http://fettfagel.blogspot.se/2014/05/dieta-mar-kozel-vege.html

http://fettfagel.blogspot.se/2014/06/vege-dietanak.html

Egy baleset utóhatásai

A napokban lesz három éve, hogy egy csütörtöki napon sikerült életre szóló butaságot elkövetnem. Biztosan sokan emlékeztek még rá, amikor egy hirtelen jött ötlettől vezérelve belenyúltam a marógépbe (működés közben) és az összezúzta a bal kézfejemet.

Hogy miért? Mert végtelenül meggondolatlan voltam és azt hittem, érdemes megmenteni egy műanyag hűtővíz-csövet a biztos pusztulástól... végeredményben sikerrel jártam, a cső megmaradt és még egy kis emléket is kaptam a géptől.

A balesethez kapcsolódó korábbi bejegyzések itt olvashatóak. Vannak korábbi részek is, de azok csak tényközlésként funkcionáltak anno, nem érdekesek.

Amiért viszont most ismét szóba került a baleset, az az, hogy nagyjából egy hónapon belül lejár a 18 havi várakozási idő az utolsó munkába állásom óta. Ennyi időt kell várni ahhoz, hogy a kezem jelenlegi állapotát megközelítőleg véglegesnek tekintsék és a munkahelyem biztosítója kártérítést fizessen.

Ennek mértékét nem tudom megbecsülni, de még csak egy tág, tól-ig-ról sincs elképzelésem sem.

Két napja felvettem a kapcsolatot a biztosítóval, nagyon segítőkészek voltak, kérték, hogy küldjek képeket a kezemről, ha van kinézetbeli probléma (mondjuk úgy, hogy akad), illetve írjam le nekik, hogy milyen maradandó károsodások állnak fenn. Miután elküldtem nekik a levelet, teletűzdelve mindenféle anatómiai kifejezéssel, elgondolkodtam azon, hogy végül is miért ne írhatnám meg itt is a "végeredményt"? Elvégre Svédországban történt, kétségtelenül hatással van az életemre és nagyjából úgyis rólam szól a blog (ugye, az egó?) :)

A fényképeket nem tenném fel, mert biztosan vannak páran, akik nem szívesen látnák őket. Különben sem érdekes annyira, szerintem nem vészes, bár én együtt kell éljek vele, így nyilván elfogult vagyok. Láttam már rosszabbat is... igaz, csak horror filmben :)

Akkor lássuk a maradandó károsodásokat:

1) a legnyilvánvalóbb természetesen a kisujjam és a hozzá tartozó kézközépcsont amputációja. Ezt nehéz is lenne tagadni, ami nincs, az nincs, nagyon keresni sem érdemes, nem lesznek meg.

2) egy másik, viszonylag könnyen körülírható dolog, hogy a csuklóm csak kb. 45 fokban hajlik felfelé (már ha ez számít felfelének). Ennek eredménye, hogy nem tudok támaszkodni a tenyeremen, hiszen sosem fog merőlegesen állni (megj.: mostanában sokszor előkerül ez a kifejezés) az alkarom a talajjal (vagy bármivel, amin a tenyerem éppen van). Fekvőtámaszozásban nem segít, az tény, de azért nem katasztrófa.

3) a gyűrűsujjam DIP izülete (google segít, itt egy kép hozzá) nem működik. Mozogni mozog, nincs beállva, de az ín, aminek mozgatnia kell vagy nincs már meg (első műtét során mindenféle átépítésekbe kezdtek a sebészek) vagy megszorult az ínhüvelyben. Jelentéktelen dolog a mindennapokban.

4a) a mutatóujjam több sebből vérzik, ha csak képletesen is (de nem volt ez mindig így). Egyrészt a DIP izület (ezt így hívják magyarul? Nekem "DIP joint" néven mutatták be) alig mozog, 45 foktól kb. 60 fokig (az egyenesen kinyújtott ujjat veszem 0 foknak, lehet hibásan, akkor nyugodtan vessetek a mókusok elé).

4b) szintén mutatóujj, de ezt a felsorolás számozása is nagyjából sejteti... a PIP izület az egyenestől csak 45 fokig hajlítható. Cserébe, ha erőltetem, fáj is kicsit. Akkor ne erőltessem, igaz?

4c) Még mindig mutatóujj, MCP izület. Egyenestől talán 75-80 fokig hajlik. Ez pont arra jó, hogy kemény talajon ne tudjak az öklömön sem támaszkodni. Polyfoam-on megy, addig vergődtem, míg fekvőtámaszt már tudok ilyen módon csinálni (nem sokat, 10-eket, mert utána ez is fájni kezd).

5a) hüvelykujj... ez lesz a legtöbb pontot elérő versenyző a mezőnyben, szerintem. PIP és MCP izüleket betonkemények, semerre sem mozognak.

5b) CMC izület képes a mozgásra, de csak egy adott pályaíven. A mozgatását nem az alatta lévő izom végzi (ha jól tudom), hanem valahogyan egy ínnal oldották meg a dolgot. Az izom, aminek ott kellene lenni, gépolajban panírozott darált húsként távozott az örök vadászmezőkre.

Stoppolni sem fogok már bal kézzel, az is biztos.

Normál esetben a hüvelykujjal el lehetne érni az összes többi ujjat. A kisujjam ebből értelemszerűen kiesik, a gyűrűsujjat viszont már elérhetné... de nem. Középső- és mutatóujj elérhető, utóbbi csak kis erőltetés árán.

A szorításom sem az igazi, szerintem nem változott a felmérés óta (hüvelykujj-mutatóujj szorítás a jobb kezem 1/6-át tudja, a tenyerem szorítása pedig a jobb kezem harmadát. A kormányt tudom fogni, a többi nem érdekes.

Kalapácsot, bármilyen csövet és hasonlókat megtartani nem tudok.

Nagyjából ez a helyzet ebben a pillanatban. Egy hónap múlva jár le a 18 hónap, ma beküldtem a kért dolgokat a biztosítónak, úgyhogy bízom benne, hogy nem kell sokat várni az eredményre.

De, hogy egy jó hírt is mondhassak: ölelni még mindig képes vagyok, a többi pedig kit érdekel!?