2014. december 14., vasárnap

Skócia, november 7-11.

Egy barátomtól kaptam meghívást még szintén a nyár végén, ősz elején Skóciába. Sosem jártam ott, képeken láttam csak eddig, ami nagyon tetszett és a meghívásnak sem tudtam ellenállni, így természetesen elfogadtam a meghívást.

Nem volt közvetlen járat Svédország és Skócia között, de kárpótolt az átszállásért, hogy a Norwegian gépein van wifi :)

Reggel 7-kor indult a repülő, így viszonylag korán sikerült odaérnem Skóciába és még volt majdnem egy teljes napunk a környéket felfedezni Katával és Ágostonnal. Ők a blogom nagyon régi olvasói, a kezdetektől követik az életemet Svédországban, így gyakorlatilag mindent tudtak már rólam :) Mindketten egy hatalmas birtokon dolgoznak, külön házban laknak a terület szélén. Irigyelltem őket :)

Az első nap az egyik környékbeli vízesést néztük meg, lélegzetelállító volt!
Útban a vízesés felé


 

Éppen meghódítom a vízesést :)

Második napra valamivel több néznivaló jutott, megnéztük a Rosslyn kápolnát, ami a Da Vinci kódban is szerepelt.




Innen kiautóztunk a tengerpartra, a Tantallon Castle-höz. Szellemmel ugyan nem találkoztunk, de a látvány lélegzetelállító volt!


A napot pedig egy homokos partszakaszon zártuk.

Harmadnap megnéztük a Wallace-emlékművet, majd a várat Stirlingben.


Délután még megnéztünk a birtokon egy másik vízesést is, ahol egy hirtelen ötlettől vezérelve sikerült be is állnom alá (mellé).




Az egyik este (már nem emlékszem, hogy pontosan melyik :) ) történt egy kis ismerkedés a helyi whisky-vel, amit összekötöttünk némi karaoke-val is. Nem ajánlom senkinek az élményt, hogy engem hallgasson énekelni... nem lenne jó :)

Nagyon köszönöm a lehetőséget, nagyszerűen éreztem magam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése