2013. január 26., szombat

Rendőrség II.

Ahogy azt az előző bejegyzésben már beharangoztam, ismét ellátogattam a katrinehomi rendőrségre.

Az első kérdés rögtön az volt, hogy szeretnék-e ügyvédet. Természetesen nem... de erre később még visszatérünk.

Egyrészt az előző látogatásom alkalmával tett vallomásommal kapcsolatban (ezt a fél mondatot csak harmadszori nekifutásra sikerült értelmesen leírnom :) ) tettek fel további kérdéseket; másrészt volt még pár egyéb kérdés is, pl. be kellett mutatnom, hogy hogyan működik a gép, melyik gomb mit csinál, stb...

Az előző vallomáson finomítottam picit, pl. belevetettem a jegyzőkönyvbe, hogy egyértelműen az én hibám volt a baleset, nem kényszerített senki sem, hogy ott matassak, ahol nem kellett volna. Később ezt több kérdésre adott válaszomban alá is támasztottam. Elég ügyesen felépített kérdéseket kaptam, összességében talán 20-at, de igazából ez a 20 csak 4-5 kérdést jelentett, a többi csak ellenőrzés volt, hogy nem beszélek-e össze-vissza.

A fentire azért volt szükség, hogy ne nagyon akarják a céget macerálni az ügyben. Egyrészt hiába büntetik meg őket, attól nem nő vissza a kisujjam; másrészt ezzel csak a kollégák és én járunk rosszul (és a cég is persze). Ha most, a nem túl rózsás gazdasági helyzetben kifizettetnek 500.000 - 1.000.000 koronát a céggel (amit az állam kap), az a dolgozók esetleget jutalmából fog lefaragni. Harmadrészt én sem örülnék neki, ha miattam kapna büntetést a kenyéradóm. Ennyire (minimum) lojális vagyok  munkahelyem irányába.

Az ügyvédet azért kérdezték, mert lehetőségem van beperelni a céget. Követelhetnék tőlük kártérítést, de ilyesmi eszembe sem jutott soha! Miért tenném? Egyrészt nem reális követelés lenne, mert a hibát gyakorlatilag én követtem el (más kérdés, hogy nem lett volna szabad tudom elkövetni, ami már a cég sara); másrészt ha perelnék, azzal gyakorlatilag elvágnám magam itt egy életre; harmadrészt pedig ha ennek a szakmában híre menne, akkor valószínű soha többet nem kapnék munkát Svédországban ezen a területen.

Másnap bementem a főnökhöz, megbeszéltem vele a dolgokat. Abban maradtunk, hogy senki sem haragszik senkire, még nem tudni, hogy lesz-e és ha igen, akkor mekkora büntetés. Ha rajtam múlik, akkor megpróbálom úgy intézni, hogy ne legyen vagy minél kevesebb legyen.
Szeretek itt dolgozni, nagyon szeretem ezeket az embereket és mivel a történtek már úgysem fognak megváltozni, legalább a jövőbeni károkat próbáljuk meg enyhíteni...

Remélem már nem lesz több meghallgatás, bár az ügyvezetővel, a műszakvezetővel és a termelési igazgatóval is beszélni akarnak majd. De ők biztosan tudják mit mondjanak...

Kellemes hétvégét!
(itt most -16 és -21 fok között változik a hőmérséklet :) )

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Sikerült az összes bejegyzésed végigolvasnom a héten,köszönöm sokunk nevében hogy blogolsz!Tervezem hogy itt hagyom ezt a "csodás" országot és Én is Svédországban szeretném leélni hátralévő életem!Sajnos még odébb van a kiköltözés de az elhatározás már meg van, mielőtt kimegyek mindenképp beiratkozok itthon egy nyelvtanfolyamra!Addig is rendszeres olvasója maradok a blogodnak,nagy erőt ad az elhatározáshoz,Köszönöm!
    Amúgy majdnem szomszéd városból fogok diszidálni :) ( Fót )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon örülünk, hogy tetszik a blog! Reményeink szerint még sokáig fogunk tudni mesélni az élményeinkről és tapasztalatainkról.

      Szép napot!

      Törlés