2012. november 2., péntek

Lakásfelújítási támogatás, munka, szomszédok

Felújítási támogatás
Anyósomék éppen felújítják a flen-i házukat. Több mesterembert is hívtak a különböző munkákra és az egyikük mondta, hogy Svédországban az adóhivatal fizeti a lakásfelújítások munkadíjának a felét.
Egészen pontosan még nem tudni, hogy hogyan működik a rendszer, de állítólag valami olyasmi, hogy a tulaj csak a számla felét fizeti ki, a maradékot pedig majd az adóhivatallal rendezi a vállalkozó.
A beépített anyagra természetesen nem jár támogatás...
 
A dolog okát nem igazán tudjuk, de vélhetően:
- ezzel ösztönzi az állam a lakások karbantartását, ami érthető, hiszen elég sok a régi (esetenként 90-100 éves) ház, de mégsem düledeznek;
- minimalizálható a maszekolás;
- elég gondoskodó a svéd állam, miért pont erre ne adnának valamit vissza az adóból?
 
Ha befejeződik a felújítás, majd írok részletesebben erről.
 
Munka
Annyi a változás, hogy a VD (ügyvezető igazgató) a csütörtöki möte-n nagyon boldogan újságolta, hogy elég sok megrendelés érkezett, a 10. hétig (március első hete) jól el leszünk látva tennivalóval.
 
Egyébként 1,5 év alatt sem sikerült megszoknom még a hetekben számolást :) Nekem valahogy a dátumok beszédsesebbek, de legalább a munkalapokon lévő határidőket sikerült megfejteni. Így fest nálunk egy határidő: 12513. Ennek jelentése: 12 = 2012, 51 = 51. hét, 3 = harmadik nap, azaz szerda. Innen nem nehéz kitlálni, hogy adott naptári évben xx011 és xx525 között változhat a dolog.
 
Jövő héten darus tanfolyam. Remélem menni fog :)
 
Szomszédok
Tegnap - 2012.11.01. - érdekes dolog történt. Becsöngetett a szomszéd néni, hogy égve felejtettük a fényszórót az autóban.
A Svédországban élők most biztosan felmordulnak, hiszen a svéd autók 99%-a a gyújtás ráadásakor felkapcsolja a tompítottat, kulcs kivételekor pedig lekapcsolja. Ez igaz a Beetle esetén is, kivéve, amikor manuálisan kapcsoljuk fel a lámpát, hogy bekapcsolhassuk a reflektort is. A manuális lekapcsolást felejtettük el (mint mindig, hiszen a jót könnyű megszokni :) ).
 
Akárhogyan is, rendes dolog, hogy figyel ránk a szomszédság. Eddig semmi panaszunk nem lehet a lakóközösségre!
 
Nemzetközi hírek
Nem szoktam kommentárt fűzni a világ eseményeihez, de ma olvastam, hogy mégsem tiltják ki a turistákat Amsterdam-ban a coffeeshop-okból... azt hiszem ilyen jó hírt már régen hallottam! :)
Valószínűleg rájöttek, hogy coffeeshopok nélkül a holland idegenforgalom egyik napról a másikra megszűnne létezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése