2012. november 5., hétfő

Kirándulás Nyköpingbe

Már hetek óta tervben volt egy kis kirándulás, mert kezdtünk kicsit unatkozni a lakásban. Az időjárás egész a mai napig nem volt hajlandó partner lenni ebben, de ma végre kisütött a nap és a hőmérséklet is megfelelőnek bizonyult (6,5 fok volt).

A nyköpingi várat szemeltük ki utunk céljául, mert bár már többször elmentünk mellette, sosem jártunk benne.

Ez egy 12. században épült erődítmény, amit később, a 16. században újjáépítették reneszánsz stílusban, ami az 1665-ös tűzvész alkalmával (a város jelentős részével együtt) leégett. A tűz után már nem építették fel ismét, a tégláit felhasználták a stockholmi palota építésénél.
Végül csak a 20. században újították fel egyes részeit, amelyek most műzeumként és étteremként funkcionálnak.

Érdekessége a várnak, hogy itt tartották 1317. december 11.-én a Nyköpingi fogadás néven elhíresült születésnapi mulatságát Birger svéd királynak. Ekkor börtönözték be, majd éheztették halálra a király két testvérét, Valdemart és Eriket, amiért korábban puccsot kíséreltek meg a király ellen. A következő évben felkelés tört ki a király ellen, aki először Gotlandra menekült, később onnan Dániába.
A sors különös fintora, hogy 1319-ben a kiéheztetett Erik herceg 3 éves fia, Magnus került a trónra.

Fent: ez is a vár része, de nem annyira az épület, mint a rajta tanyázó növény volt az érdekes :)
Lent: a fenti épülettel szembeni látkép a vár kertjére. A domb tövében a kövek még az eredeti falból maradhattak fenn.

Fent: a kapu... ez volt a vár leginkább várra emlékeztető része :)
Lent: a vár melletti folyó, ami a Balti-tengerbe torkollik innen kb. 600 méterre.

Fent: folyópart a vár felől nézve.
Lent: folyó kacsákkal... rengeteg itt a vadkacsa! :)

Fent: várfal a folyó felől.
Lent: egy, a környezetétől jelentősen eltérő, épület a túlparton.

Fent: a távolban látszik egy jobbkanyar a folyón, onnan már egyenesen a Balti tengerbe visz az útja. Jobb oldalon a várfal.
Lent: a vár a folyó felől... kár, hogy az a daru elrontja a képet :(

Fent: várudvar. A fém oszlopok és a drótkötelek valószínűleg sátortetőt tartanak, amikor még szebb az idő és előadások is vannak. Nem szép, de praktikus...
 
Összességében elmondhatjuk, hogy megérte elmenni és kicsit körülnézni a városban. Az idő is végig csodálatos volt, nem tudom mikor lesz megint ekkora szeencsénk.
 
Tervben van még 1-2 hely, amit mindenképpen szeretnénk megnézni, bár egyis sem a közelben + télen szeetnék felmenni rénszarvast simogatni Åre-ba. Majd meglátjuk, hogy lesz-e rá megfelelő idő...

Mindenkinek jó munkát / tanulást a hétre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése