2012. szeptember 10., hétfő

Irány Thaiföld!


!!! Megyünk Thaiföldre !!!

Felbátorodva a sikeres Holland tavaszoláson, úgy döntöttünk, hogy a nyáron is elmegyünk valahová. Nóri nézegetett utakat, eleinte egyénileg szervezetteteket. Így került képbe Thaiföld, mert nyáron kifejezetten olcsó, igaz ilyenkor elég sokat esik az eső (minden nap, de napi 1-2mm-t, ami mégsem olyan sok).
Nóri lelkesen nézegette a repülőjegyeket és a szállodaárakat, de nem nagyon tudtunk dönteni. Jó szállodát akartunk (minimum 4 csillagosat), közel a parthoz (maximum 5 perc sétára), jó időben (május vége, június eleje). A booking.com-on le is foglaltunk egy szállást (ingyenes lemondással). Ezután repülőjegy-vadászat következett a mrjet.com-on. Itt már bajban voltunk, mert jó időben már drágább volt a jegy, de az árak különben is naponta változtak.

Végül úgy döntöttünk, hogy ha már úgyis itt élünk és tudjuk, hogy a svédek mennyire szeretnek Thaiföldre járni, bemegyünk egy utazási irodába és körbeszaglászunk.
Mivel éppen Flen-ben voltunk pénteken - 2012.05.04. -, be is ugrottunk a központban lévő irodába. Elmondtuk, hogy Thaiföldre mennénk, tudnak-e ajánlani valami jót, esetleg valami last minute-et (itt ez sista minuten néven fut). Kaptunk katalógust, hogy nézegessük otthon, aztán ha találtunk valamit vagy van konkrét elképzelésünk, akkor jöjjünk és megoldjuk.

Hazaérés után gyorsan neki is láttunk a katalógusok átnézésének, de meglepetésünkre egyikben sem találtunk thaiföldi utat (az egyikben azért igen, de ott is csak annyit írtak, hogy nézzünk be a weboldalukra és keressünk ott aktuális ajánlatokat, mert most nincs főszezon Thaiföldön).
Nekem jutott a Fritidsresor weboldala, ahol rögtön meg is találtuk a győztest:

Május 29-től június 13-ig (16 nap), Thaiföld (Phuket, Kata beach), reggelivel, biztosítással és transzferrel összesen 12.966 Kr (kettőnknek, összesen).
Egy 4 csillagos szállodában fogunk lakni, név szerint a Centara Kata Beach-ben. Írták, hogy ez valami BlueStar hotel, de... elképzelésünk sincs, hogy ez mit jelent. Valakinek van valami ötlete?

A legjobb az egészben, hogy azért volt ilyen olcsó a hotel, mert fejenként 4.100 Kr kedvezményt kaptunk (pontosabban le volt árazva).

Odafelé jó utunk lesz, mert az időeltolódás miatt ugyan délben indulunk Stockholmból, de csak másnap reggel 6-ra érünk oda, így aludhatunk egy jót a repülőn (13 és fél óra lesz az út).
Visszafelé már nem annyira vidám, mert reggel indulunk 7:55-kor és még aznap délután, 16:45-kor érünk vissza Stockholmba és így nem lesz éjszaka a repülőn (nehézkes lesz aludni, remélem azért megoldjuk).

Gndoltunk a környezetvédelemre is, vállaltuk az 5 Kr-ás többletköltséget a CO kibocsátás miatt. Nem tudom hova megy ez a pénz vagy mi célt szolgál pontosan, de a jó szándék megvolt... 5 Kr, de a Fritidsresor is hozzátesz még 5 Kr-t, szóval... nagy jót cselekedtünk! :)

Élménybeszámoló, érthető okokból, majd csak június közepén várható... ;) Kitaláltuk azt is, hogy mindig lesz nálam egy füzet a nyaralás alatt és abba fogom írni a "blogot". Így mikor hazaérünk elég lesz csak bemásolni + beilleszteni a képeket és nem kell 3 napig írnom foglalkoznom vele (az utolsó napokra már eléggé besokallok... ez pedig 15 napi élménynek ígérkezik).

Az előkészületekhez tartozik még, hogy be kell oltanunk magunkat Hepatitis A ellen. Ajánlott még a Difteria és a Tetanusz oltás is, de ezeket megkapta mindenki a Di-Per-Te alkalmával. Nóri kapott még Hepatitis B elleni oltást is általános iskolában. Nekem viszont még nem volt kötelező, de nagyon nem is érdekes, mert most már úgysincs idő beadatni.
Malária ellen van gyógyszer, azt majd ott veszünk.

Hazafelé vélhetően megalszunk Stockholmban, mert másnap 9-re kellene visszamennem kötözésre, így majdnem ott tartunk egy oda-vissza vonatjeggyel, mintha bent aludtunk volna. Ráadásul 7 körüli vonattal kellene indulnom...

Szép napot!

(Kipróbáltam, hogy milyen, ha sorkizártan írom a blogot... nekem tetszik, remélem Nektek is ;) )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése