2012. szeptember 10., hétfő

Apple ID, kirándulás terv, munka és SAS

Újabb balesetmentes héten vagyunk túl! :)

Apple ID
A hét elején arra lettem figyelmes, hogy mikor frissíteni szerettem volna egy iPhone alkalmazást, azt írt ki a telefon, hogy: "Your Apple ID has been disabled."

Némi internetes keresgélés után arra jöttem rá, hogy ha az ember bankkártyájával visszaélnek, majd azt az ember letiltatja és visszaszerezteti a bankkal akkor (ha az Apple-t is érinti a dolog) minden további kérdés nélkül letiltják az ember hozzáférését. Ez eddig OK is lenne, de sajnos semmilyen felületen nem lehet őjra aktiválni az ID-t, csak úgy, hogy ír nekik az ember és várja a csodát. Egyes fórumozók szerint ez heteket is igénybe vehet, aminek nagyon nem tudtam örülni.

Jobb megoldás nem lévén írtam tehát az Apple-nek egy udvarias levelet, amiben leírta, hogy mi a gondom. Elmúlt egy nap, senki sem válaszolt... lehet, hogy türelmetlen voltam, de eléggé ideges voltam ahhoz, hogy írjak egy második, sokkal ingerültebb levelet is. Ebbe már olyanok is szerepeltek, hogy "csak addig voltam fontos, míg nem vettem egy iPhone-t, utána már senkit sem érdekel a felhasználó..." (angolul természetesen) és hasonlókat.
Mit ad isten, még aznap válszoltak az Egyesült Államokból, hogy mennyire sajnálják és ha megírom a számlázási címemet, akkor segítenek. Megírtam, másnapra már működött is az ID. :)

Kirándulás
Mivel ez a nyarunk eddig kicsit pocsékba ment, még utoljára megpróbálunk elmenni valahová sátrazni. Kovikra gondolunk, majd meglátjuk milyen idő lesz... eddig a héten szép idő és kánikula (22-23 fok) volt, de ma már - 2012.08.17., péntek - esett kicsit. Mikor máskor, mint a hétvégén, nem igaz?

Munka
A hét eleje ismét az irodában való tevékenykedésről szólt. Nagyjából befejeztem a karbantartási utasításokat a hegesztőmáhely gépeire is, majd vártam... aztán szerdán jött az ötlet, hogy miért is ne mehetnék oda Gyulához, hogy lessem mit és hogyan csinál.

Neki is tetszett az ötlet, így ott ragadtam.

Először Thord szúrta ki a főnökök közül, hogy ott lábatlankodok, de csak annyit mondott, hogy "Jätte bra!".
Másnap (csütörtökön) már Ralf is odajött, neki is tetszett a dolog; majd végül Rickard is jóváhagyta a dolgot. Így sikerült a hét második felét programozással és elméleti oktatással (pontosabban oktatódással) töltenem, ami láthatóan Gyulának sem volt ellenére, én pedig nagyon élveztem!

Gyula még mindig remekül és óriási türelemmel tanítgat, nem látszik rajta, hogy eldbja az agyát, amikor egy pár perces monológ végén megkérdezi, hogy értem-e és pedig szemrebbenés nélkül mondom, hogy nem... :) Aztán végül mindig kitisztul a kép, csak még nem mindig áll rá az agyam az Ő gondlatmenetére. De így is szuper volt a dolog, igyekeztem minél többet tanulni és minél kevesebbet hibázni. Szerencsére utóbbiból csak egyet követtem el, nem voltam elég körültekintő egy maró bemérésekor és egy hangyányival kisebb lett egy méret, de inkább lett szépséghiba, mint selejt.

A programozás (Heidenhain, bár nem tudom ez mond-e valakinek valamit :) ) is jobban ment a vártnál, igaz nem vagyok villámgyors, cserébe kicsit bizonytalan is, de azért amit csinálok az jó szokott lenni. Ha valami mégsem, akor Gyula jön és kijavít. Az is nagyon tetszik, hogy bár van vagy 30 év tapasztalata a szakmában, ha valamit nem az Ő szájíze szerint csinálok (pl. nem jobbról balra, hanem a másik irányba), attól még átgondolja és ha jó, akkor jó, nem akarja, hogy mindent úgy csináljak, ahogya Ő.

Sikeres és nagyon kellemes héten vagyunk túl!

A délelőttös műszakot viszont még szokni kell. Nehéz az 5-kor kelés, különösen, hogy utoljára január 19-én csináltam (a baleset napján is délelőttös voltam).
Beszélgettünk erről Zsoltival és Lajossal... Ők egészen jól bírják, bár este 9 körül lefekszenek. Nekem ilyenkor sem sikerül 11 előtt elaludnom, így már érthető, hogy nem esik jól az 5 órai kelés. :)
Majd a jövő héten! Sokáig alvás, délutános műszak és vélhetően a Prisma...

SAS
Nóri a héten elkezdte a SAS-t. Heti 2*1,5 óra... lassan nekem is be kellene jelentkeznem levelező SAS-ra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése